2014-11-22

Önök kérték :)

Akkor tessék :)

Sári 1

Mert ez azért neki is jár :)

Szóval egy hónapos, 4300 gramm, 53 centi (ezen mindig röhögnöm kell :) ), és épp a doktori disszertációját írja. Ja, nem, eszik, alszik, kakil, pisil, hülye vagy épp cuki pofákat vág, és taichizik, és már egész percek vannak, amiket úgy tölt ébren, hogy nincs mell a szájában és nem sír :) utál autózni, és némileg kendőtroll, betámaszt, és kinyomja magát hátrafelé, így elég nehéz jól meghúzni a felső szegést. És azért alapvetően jó dolga van, mert ha nem is tudok mellette lenni, és sírás van, és itthon vannak a nagyok, akkor Bori már megy is, és veszi fel, vagy Zsombi melléfekszik, de néha még Jankától is kap egy baráti paskolgatást "Sáááji, semmi baj!!" felkiáltással, esetleg megpróbálja ő is felvenni, hát inkább kevesebb, mint több sikerrel :) oké, hogy edzett a kismacskákkal, de azért ez kicsit más :) szóval nagy a rajongótábor, na :) és senkire nem hasonlít. Komoly tokát növesztett, combon is alakulnak a hurkák, és most bónuszként kicsit szörcsög, egy hónapig tartott, hogy megtalálja valami baci. Semmi komoly, de pont nem alszunk. Pedig egyébként panaszom nem lehet rá, tök nyugis éccakáink vannak.

Hát kb ennyi, mit lehet még írni egy egy hónaposról? :)

2014-11-15

Picipúp 2.3

És a harmadik batyukísérlet sikerrel járt, pedig csak 10 percre akartam feldobni, hogy tudjak készülődni az induláshoz :D bár jegyzem meg, hogy aki 3350 grammal jön haza kórházból, majd három hetesen 4100 grammnak mérik, az azért olyan sokáig nem biztos, hogy picipúp lesz :D



Az idő pedig rohan, ma Zsombival voltam az érdeklődőknek szervezett játszóházban-beszélgetésen a suliban. Ismétlem, A SULIBAN!!!! WTF???????? Bah.

2014-11-07

Utópia :)

Meggyőződésem, hogy ha a férfiak intéznék ezt az egész gyerekszülés dolgot, nagyon más lenne sok minden. Ki se alakult volna az automatikus "gátmetszés", az OEP már legalább kicsit kíváncsi lenne, hogy miért van az egyik kórházban kb. 4x annyi császármetszés, mint máshol (ugye császárért nem kicsit több pénz jár), stb stb, és főként gyermekágy idejére vagy lenne valami államilag dotált segítség, vagy kötelező lenne házastársnak/választott családtagnak 3 hét fizetett szabi, hogy a friss "anyuka" pihenhessen, és a munkaügyi felügyelőség kemény ököllel csapna le arra, aki ezt nem veszi ki. Akkor is, ha vállalkozó. 

De hát egyelőre még a nők dolga, úgyhogy mindez nem is fontos, ugye. Segond.

2014-11-01

És a sprint :)

Sára megszületett 2014. 10. 20-án 23:22-kor, 3590 grammal és 56 centivel. Villámgyorsan.

Azt eddig is tudtam, hogy nincs két egyforma szülés, de hogy ennyire? :)

A terminus 22-e volt. Rendesen jártam ctg-re, ahogy azt illik, nem vagyok renitens kismama, na :) Terminus előtt utoljára 20-án, hétfőn kellett mennem. Hajnalban jött néhány jósló, amikre felébredtem, ez új jelenség volt, de Jankiból okulva nem éltem bele magam semmibe, bár már baromira szülni akartam, nagyon-nagyon, tököm tele volt már mindennel, hazajövős cucc is kész volt a gyereknek, minden marhaságért üvöltöztem, szóval ideális szülés előtti állapotban voltam. De hiába ciperésztem Jankit akár háton, akár csípőn, semmi nem történt. Szóval csak konstatáltam, hogy jé, ilyen is van, aztán felkeltem, beautókáztam kórházba, pár jóslóval, bebattyogtam, kórházban jóslók leálltak, elkezdtem egy sapit Borinak, sorra kerültem, leültem, pamparam. Ketyeg a cuccos szépen, persze semmi extrát nem mutat, picit magasabb szívfreki a babánál, mint addig, meg az alsó cikkcakk nem a nullás vonalon ment, hanem eggyel feljebb, de fájásnak persze nyoma sincs, tök fölösleges rám ctg-t rakni délelőtt, na mindegy. Bejön ügyeletes dokinéni, beszélgetünk, hű, negyedik, hát akkor már nagy tapasztalata van, blablabla, majd kiszúrja a papírkámon a két császárt, és innentől szó bennszakad, hang fennakad, én átkerülök egy gyp-s leprás szintjére, mit keresek még ott terminus előtt két nappal, meg ezt a szakmai kollégium nem támogatja, meg ezt így hú de há de, próbáltam felhívni a figyelmét, hogy azért a két császáron kívül van ott más is, de nem igazán érdekelte, ambuláns lap újra nyomtat, rajta, hogy ő ezt referálja a főorvosnak, közben meghallgattam kb tizenötször, hogy de 22-én mindenképp ctg és ultrahang de ténylegkomolyan, mintha képtelen lennék felfogni, amit mond. Enyhén pimf állapotban hagytam el a kórházat, hogy én mindig kifogom az ilyeneket, na mindegy. Hazafelé összeszedtem Zsombit az oviból, hazamentem, ember elviharzott fogorvoshoz, mert szegénynek a hétvégén belobbant a foga, én meg némi tevésvevés után fogtam a kicsiket, és elmentünk Boriért meg az úszós lányokért. Amíg az iskolások úsztak, a kicsikkel a játszótéren ment az ereszdelahajamat. Na itt jöttek megint olyan jóslók, hogy bizony derékba húztak (hú, de nem hiányzott az érzés), meg meg kellett állni közben, meg ilyesmik. Igen vicces volt, ahogy egy kukának támaszkodva mélyeket lélegzek, közben Janki "gyere anya, gyere már!" "Mind.....járt.....me....fúúúú....gyek" "Nem! Most!" Ja, persze, bogaram, mert ez úgy megy :) Véget ért a lubick, hazamentünk, elkezdtem pakolászni, közben figyeltem az órát. Öt körül írtam a dúlámnak, hogy szerintem valami alakul, még kicsit rendszertelen, de ezek határozottan fájások - aztán persze le is állhat az egész, de azért legyünk résen. Telefon embernek, aki addigra már túl volt egy foghúzáson, hogy ha egy mód van rá, ne most váltsa meg a világot, mert nem igazán érzem magam anyai képességeim csúcsán, nehéz úgy rendszabályozni három kettyentet, hogy időnként vad fújtatásba kezdek :) szóval lécci, húzzon haza, egy kicsit mindenki oldja meg az energetikai  problémáit. Pakoltam a nappalit, ami a változatosság kedvéért egy bombázás helyszínét idézte, közben zavargásztam a kint lévőket fürdeni. Hat körül megjött ember, elhúztam zuhanyozni, fájások beálltak tízpercesekre, vagy kicsit sűrűbbekre. Forróvizes palack elő, derékhoz vele. Gondoltam, hogy itt már lesz valami, de hát ismerjük az előzményeket, van még időnk. Eljött az altatás ideje. Janka, aki a cicimentesség óta soha nem kért esti mesét, de még csak nem is hagyta, hogy olvassak, most jön, hogy mese. Huh, pont most? Ember elaltatta Zsombit, már Borinál volt bent, no jó, akkor mese. Bogyó és Babóca. Hogy az a..... Na jó. Fél szemmel óra, hogy tudjak készülni fájásra, fél szemmel könyv. És akkor egyszer csak teljesen "időn kívül" jött egy fájás, mire elkezdtem kiabálni, hogy "az a rohadt pattanóbogár nem is tud hegedűt csinááálniiiiiii!!!....fúfúfúfú..... Meg kavicsból cintányéééért!!!" :D Végül csak elaludt Janka is. Megállapodás szerint akkor én most elmegyek fürdeni, aztán telefon a dúlának, hogy mimerrehányméter. Mire megtelt a kád forró vízzel, már szálltam is ki, olyan szinten besűrűsödtek a fájások. Telefon. "Van egy jó hírem, ez nem fog 19 órát tartani." Hát ennek baromira örültem, mert ebből annyit nem is bírtam volna. Dúla indul, ember pakolja a kocsit, hogy vigye majd a gyerekeket papához, közben dobálja a forró vizes törcsiket a derekamra. Én rágyógyultam a kanapé háttámlájára, és köszöntem szépen, inkább nem akartam megmozdulni :) Két táska közt azért ember megkérdezte, hogy biztos ne menjünk-e be (mint utólag megtudtam, azért javasolta, mert pont úgy kiabáltam, mint Jankinál a vége felé :) ), de én tanácstalan voltam, mint egy kisközség, azt éreztem, hogy most jobban állunk, mint 3 éve, de nem akartam túl korán bemenni, hogy aztán megint ott malmozgassak, meg mittomén. Az ember ugye csak a tapasztalataira tud hagyatkozni, és hát nekem a kórházba érkezésről és az ott eltöltött időről olyan nagyon jó tapasztalataim nincsenek. Kompromisszum, papánál találkozunk a dúlával, és onnan együtt megyünk. Kicsit küzdősen felöltöztem, közben próbáltam megnyugtatni Borit, aki persze nem aludt, hogy teljesen jól vagyok, és az jó, hogy ilyen, mert ez azt jelenti, hogy a baba nagyon igyekszik kifelé, még ha ijesztőnek tűnik is az egész. Sikerült beszállni, találtam egy jó pózt, és akkor innen kb képszakadás, az megvan, hogy papánál hátra ülök, Andi mellém, most már őt és a fejtámlát szorongatom, és megint képszakadás, nem tudom, hol járunk, mennyi idő telt el, csak a fájások vannak, erősek, nagyon, én kiabálok, hogy érzem, ahogy jön lefelé, olyan ügyesen jön, úristen, tolókkal fogunk beérni, nem vettem melltartót :) hogy fogok felmenni, ki az a hülye, aki második emeletre rak szülőszobát :) megérkezünk, kimászok, ez jó, állni jó, pont sikerül két fájás közt felliftezni, bemegyünk a szülőszobákhoz, jön egy fájás, szülésznők nem kérdeznek semmit, se vizsgálat a vizsgálóban, se semmi, hopp, itt egy szülőszoba, ide tessék bemenni. Ember lecuccol, elmegy rendesen leparkolni, addig Andi lecibálja a nadrágot-egyebeket, fel a szülőágyra, vizsgálat, aszondja, 8 centi. Miiiiiii? Nyoooooolc? Nekeeeeem??? Ennyi kevés idő alatt?? Biztos ez? Én ilyet tudok??? Extázisban ismételgetem, hogy nyolc centi, nyolc centi, mintha olimpiai aranyat osztogatnának ezért a teljesítményért :D valahogy rám varázsolódik a ctg (mertkétcsászárutánelőírásblablabla), ügyeletes doki is megjön, ő is vizsgál, nem akarom, nem jó, ne matasson bennem fájás közben senki, de annyira zúg a folyamat, hogy már a következő fájásnál tartunk. És jönnek a tolók, és ha akarnám se tudnám kontrollálni, ez az egész csak történik velem, a testem és a baba teszik a dolgukat, (jó sokat hallgattam a megerősítő állításokat, úgy tűnik, megérte :) ) a tudatos énemnek itt semmi keresnivalója nincsen, próbálom elsóhajtani, mikor mondják, egyébként nyomok, mint a gőzgép, szorítom ember karját, Andi kezét, és hülyeségeket kiabálok össze-vissza, "de jó, hogy nem panelban vagyunk!!", aztán néha, mikor épp tisztább pillanatom van, bocsánatot kérek. Lazítsam el a lábam, jön a tanács, de nem tudom, vagy csak pillanatokra, nem tudok lazítani, nem tudom utasítani a testem semmire. "De még áll a burok" kiabálom, aztán egyszer csak pukk, már nem. Te jó ég, ennek tényleg mindjárt vége, még jó, mert ezt sokáig nem bírnám. Érzem az égő érzést, ahogy a baba feje nekifeszül a gátnak, "Hajasbaba!" mondják örömmel, "Már megint?" kérdez vissza valaki az én számból. Pici vágás, mert Janka nem múlt el nyomtalanul, és innen tényleg csak pár nyomás, és hopp, megvan, annyit látok, hogy gyönyörű, de jó, hogy nem vettem melltartót, rakják rám, ctg már lent, ott van a karomban, de meg percekig nem is tudom rendesen megnézni magamnak, egyszerűen csak lebegek, hogy nyolc centi, meg hogy ilyen villámgyorsan is lehet szülni, persze, olvas az ember mindenfélét, de az ugye mással történik. Ekkor látom meg, hogy ott van az óra szemben a falon, fel se tűnt, nem, mintha lett volna idő leszedni :) valamikor ekkor érkezik meg a dokim is, szegény, sietett, ahogy tudott, de az egész hajcihő kb húsz percig tartott ott a szülőszobán, esélye nem volt. De az utómunkálatokat ő végzi. Közben sikerült elhinnem, hogy szültem és hogy vége, a baba is cicire talált végre, hiába, neki is meglepő volt ez a nagy sebesség :) elviszik a ctg papírt "nahát, ez rövidebb, mint a délelőtti", gondolom, és fellebeg előttem a "szakmai kollégium nem támogatja" mondat, hát bocsi, fiúk-lányok, a babám és én viszont igen :) Jönnek az aláírandó papírok, beleegyezem, tájékoztattak, megkaptam, mittomén. Beérkezésnél erre sem volt idő. Nem meglepő módon a heggel minden rendben, doki pikkpakk végez - már a Janka utáni másfél órás matyóhímzéshez képest -, beszélünk még pár szót, elköszön. Aztán visszajön a cuccáért :) és akkor miénk a szülőszoba. Ember kiviszi méredzkedni meg egyéb dolgok miatt a babát, egyszer bejön megkérdezni, hogy Sári vagy Sára, és már Sára jön vissza vele, mert miután a szülésznő élesszeműen rávilágított, hogy 10 perc múlva Orsolya van, és nem akarhatunk ennyire kiszúrni a gyerekkel, maradt a Sára :) Beszélgetünk, örülünk, nézzük, fotók, miegyéb. Lejár az idő, Sári megy vizsgálatra, én meg gyermekágyra, ember és Andi elköszönnek, nem tudok aludni, pörgök, sms-ek, egyéb értesítők, végre hozzák, negyedik baba, tudom a csíziót, csecsemős is megnyugszik :) bekuckózunk, és akkor "Kezdőőődiiiik!" :)

2014-07-21

Különösen tehetséges :)

Zenetábor, első nap után hazafelé:
- Ja, és anya, azt mondta a Györgyi (néni), hogy mondjam meg a szüleimnek, hogy különösen tehetséges vagyok reszelésben!

(brekegőt készítettek :) )

Szóval van egy különösen tehetségesen reszelő lányom :D

2014-06-21

Az első

Ezt a mamami Waldorf-topikjának írtam eredetileg, nem szűnő hálával az ott felhalmozott tapasztalat-dömpingért, de a nagy része ide is illik, mint első "tanévzáró". Úgyhogy most ez jön, aztán majd a többi elmaradás.

Szóval tegnap megvolt az évzáró, nekünk ugye az első Waldorf, Bori megkapta a bizonyítványversét, mi a hosszú verziót, utána udvar, tűzugrás, éneklés, és néztem a lányomat, aki egy éve nem, hogy fára nem mászott, de a biciklijére nem volt hajlandó felülni, ahogy a "szépruhában" fára mászik, lóg a kötélen, egyensúlyoz, láttam magam előtt, ahogy ült a széken, míg a bizonyítványversre várt, ahogy nézett az osztálytanítóra, ahogy furulyázott, énekelt, és beugrott sok kis apró momentum az évből, az első "küzdés" a téglakrétával, és mik lettek év végére a papíron, a nehezen induló körmöcskézés, ami egyszer csak átbillent, és az összes kiskecskénk körmöcskézett sálban nyomta itthon a karámban, az "anya, ma nem játszottak velem a lányok, de az ötödikesek odajöttek megvigasztalni", ahogy szinte semmi idő alatt otthon volt az iskolában, hogy nyárköszöntőn az iskolatitkárral beszélgettünk a gyerekről, aki nem csak tudta, kiről van szó, hanem "ismerte", ahogy az amúgy sem elveszett gyerekem napról napra nyílt ki, olyan tulajdonságokban is, amikről eddig én sem tudtam, hogy benne vannak, a hónapünnep fellépése, ahogy az adventi spirált határozottan, de minden lépését megfontolva, nem sietve, komolyan járta végig - és ahogy elsírta magát, mikor a szél az utcán elfújta a gyertyáját -, hogy a Mihály napi kiránduláson még nem lehetett levakarni rólam, de György napon már a "csajokkal" üldögélt, mintha ott se lennék, a teljesen váratlan időben és helyeken megtalált betűk (anya, az orrom innen nézve olyan, mint a kis m, várj, várj, ha ezt a vonalat is behúzzuk, akkor nagy B, csak elfektetve!), szóval sok kis apró villanás, ami a mindennapok "keljél-egyél-öltözz-holatáskád-induljunk-menjélbefelé" hajtásában sokszor ott és akkor fel sem tűnik, mégis ezekből áll igazán össze a tanév, ami nekünk az első volt, de remélem, sok hasonló követi még.

Röviden ennyi.

Hosszan meg nincs hozzá elég karakter...