2012-04-03

Medve-díj, hehe :)

Nohát, próbáljunk meg valamiféle kerékvágásba keveredni, régi, vagy új, vagy terepgumis, majd kiderül :)


Szóval ezt kaptam bv-től.

A szabályok a következők: köszönd meg, írj három dolgot magadról,és add tovább. Most gondolkodhatok a hármon, mert mint anno egy másik ilyen jellegű díjnál kifejtettem, az én incurkapincurka egomnak 7 dolog is kevés :))









No, lássuk.


Köszönöm :)


1. Bv-nél az első dolog memóriás volt, és nekem pont múlt pénteken, nosztalgiázós fényképnézegetés közben tűnt fel, hogy milyen régen történt eseményekre, ott jelenlevőkre hiba nélkül emlékszem, név, arc, micsinált, hogykerültoda, de képtelen vagyok megjegyezni azt a hat dolgot, amit venni szeretnék a boltban, lista nélkül halott vagyok.


2. Borzalmas óvodai anyuka vagyok, állandóan elfelejtek bevinni, befizetni, kint marad a kocsiban, jajmárcserélnikéne, stb. És ne mondjátok, hogy akinek nincs esze, legyen notesze, mert van, még szól is, de valamiért ezen a problémán az sem segít.




3) És csak megvolt az oka, hogy eddig kényszerültem várni ezzel a bejegyzéssel, Tegnap délután igen méltó pont került a tanácsadói tanfolyam végére, olyan összefüggéseket láttam meg itthon ücsükélve a mi, sajátbejáratú esetünkben, aminek következtében a fejemre esett egy hatalmas AHA!, és még azóta is kicsit villámsújtotta módon nézek ki a fejemből. Ilyen élményem még sosem volt eddig. Köszönet érte Micimalackának.


És akiknek továbbadom: 
Ofkorsz a szuperpótnagyink, aki mindjárt szülinapoz, szeretném VKOrsinak is, mert szememben emberfeletti, amit nyom négy gyerekkel, meg egy másik Orsinak, mert neki meg csak :)

Nincsenek megjegyzések: